7. rész Este...

Mikor Andy megérkezett már reggel volt... A fáradsága ellenére folyamatosan mosolyogva bámult...
- Nem vagy álmos? - kérdeztem
- Nem... - bámult tovább... - menjünk valahova...
- Rendben, látom úgysem hagyod, hogy munkát keressek...
Felálltam az asztaltól, de nem jutottam sokáig, mert elkapta a kezemet és az ölébe húzott... Lassan a nyakamon időzve apró csókokkal lepett el.

A fejemben egyre sötétebben fortyogott az a gondolat, ami előző nap óta bántott... fájdalmat okoz nekem, pedig talán nem is tud róla... Hagytam hogy csókoljon, de aztán a kérdés... hirtelen követelésként kitört belőlem...

- El kell mondanod... - suttogtam neki...
- Mit?
- Hogy miért akarsz velem lenni, miközben van barátnőd...
Az őszinteségem meglepte...
- Tudsz róla?
Csak bólintottam...
- Az a lány nem a barátnőm... - mosolyogta el magát... - tudod ez a show biznisz... én híres vagyok, neki pedig kell a hírnév... ennyi... ez csak egy kis segítség...
- Akkor nem láthatnak minket együtt... - mosolyogtam rá...
- Hát valójában, nem lenne szerencsés... - vált komollyá az arca... - nem miatta, hanem miattad...
- Mármint?
- Hát tudod, ha rád szállnak... akkor tönkre tehetik az életedet... a lehetőségeidet, az ismerőseidet... mindent körülötted...
- Jártál már így?
- Én nem... de ismertem olyat, aki nem bírta...
- Szóval féltesz? - kacéran rámosolyogtam
- Nagyon... - hanyatt döntött az ágyon és fölém hajolva folytatta... - ... lehet, hogy így nem hangzik annyira rosszul, de komolyan ez tönkre tehet mindent...

Nem beszélt tovább. Forró csókkal feledtette el velem a beszélgetésünk részleteit... a keze a felsőm alatt járt és csókjai egyre vadabbá váltak. Végül már egymás ajkait téptük, de hirtelen lihegve megállt egy pillanatra...

Magára rántva fordított helyzetünkön. Szembe ültem vele az ölében, a mellkasomhoz bújt és csendben várt...
- Mit csinálsz?
- Csssss... hallgatom a szívedet...
Elmosolyodva csöndben maradtam...
- Tudod mit mondd?
- Beszél hozzád? - néztem rá hitetlenkedve...
- Azt mondja, hogy nagyon kedvel engem... - mosolygott rám szívdöglesztő féloldalas mosollyal...
- A szív sosem hazudik...
Újra megcsókolt... ezúttal óvatosan és érzékien...

6. rész Sajnálom...

~Nem tudtam, hogy erre mit mondhatnék... de nem is volt szüksége szavakra, mikor felálltam, hogy bevigyem a poharakat felállt ő is és a kezemre tette a kezét... lassan közeledett felém, de én azonnal akartam... érezni akartam az ajkait az enyémen...
Puha volt és forró, vággyal teli, először épphogy csak hozzáérintette az enyémhez, de aztán vadul csókolni kezdett, óvatosan beleharapva alsó ajkaimba...~

Ashley zavarta meg a pillanatot egy "Hé... hoppá, bocs"- al... aztán el is tűnt, mi pedig csak zavartan bámultunk egymásra...
- Ne haragudj, ezt... nem kellett volna... - mondtam ki...
- Ahh őő izé... - dadogta...
- Semmi baj... tudom, hogy hol a helyem... - suttogtam... és azonnal a kulcsomat keresve a kocsihoz rohantam... legközelebb a motel előtt tudtam, hogy merre vagyok... a kocsiban a fejemet a kormányra hajtva kerestem a cigimet... mikor meglett hátradőlve gyújtottam rá... Andy gyújtója... nálam maradt...
- A fenébe... - suttogtam bele a semmibe...
Csak percekig bámultam a gyújtót... semmi komoly... csak egy átlagos fekete gyújtó...
Nem akaródzott bemenni... a kocsiban vertem tanyát... azt hiszem el is aludtam... de nem tudom mikor... csak azt hogy felkeltem az éjszaka közepén és bevánszorogtam az átmeneti lakásomba... a mobilom az ágyon... 24 nem fogadott hívás...
14 Carlos...
A maradék tíz felváltva Andy és Ashley, pont azóta hívogattak, amióta eljöttem...
Próbáltam nem foglalkozni vele... de nem ment... mikor lehunytam a szemem nem tudtam aludni, mert a kék szemek fúródtak a tekintetembe... Ajkamon éreztem az övét és már ki is pattant a szemem...
Nahát... mégis aludtam... vakító fény szűrődött be az ablakon... Andy hívott pont...
- Ne vedd fel... - mondtam magamnak... - de... - válaszoltam...
- Igen? - szóltam bele...
- Sajnálom...
- Nincs mit... nálam maradt a gyújtód...
- Félreértesz... sajnálom, hogy nem rohantam utánad...
Erre már nem tudtam mit mondani...
- Elmentem Carloshoz, persze üvöltözött velem, hogy takarodjak onnan... Rose sem mondta el, hogy hol laksz... nem tudom, hogy hol vagy és egész éjjel vezettem...
- Nem kellett volna... - hirtelen sajnálni kezdtem, hogy senkinek nem mondtam el, hogy hová költözöm... - sajnálom, hogy elrohantam...
- Nem kell, csak mondd meg, hogy hol vagy... kérlek...
Lediktáltam a motel címét... nem egészen tíz perccel később őrülten kopogtak...
- Pillanat... - léptem az ajtóhoz...
Ahogy kinyitottam, Andy máris a számra tapadt...
- Egész éjjel erre vágytam... - suttogta...
- Azt hiszem... én is... - vallottam be...

5. rész Család...

Lassan eltünedeztek a vendégek a buliról...
- Segítsek mosogatni?
- Benne vagyok... - vigyorgott Ashley aki épp elbúcsúzott egy feltűnő szőke hajú hatalmas mellű csajtól, aki vigyorogva díjazta a fiú közvetlenségét...

A mosogatóhoz cipeltem egy tálcányi poharat és elkezdtem mosogatni.
Andy jött be vigyorogva...
- Ugye tudod, hogy van mosogatógép?
- Jobb így - mosolyogtam
- Rendben, akkor behordom a többit, oké?
- Köszi...
Miután végeztünk, a teraszon ültünk egy egy pohár üdítővel...

- Láttam, hogy nem iszol...
- Hát igen, nem bírom az alkoholt... - válaszoltam - ráadásul imádok vezetni...
- A tragacsodat?
- Ne bántsd... lelke van, tudod aputól örököltem...
- Sajnálom...
- Én is, bár már nem is emlékszem rájuk... - éreztem, hogy egy könnycsepp folyik le az arcomon... - de biztos minden más lenne, ha élnének...
- Hát nagyon nehéz lehet neked... - megfogta a kezemet... aztán el is engedte, hogy tüzet adjon... mikor a cigim égett, ő is rágyújtott...
- Örülök, hogy itt vagy... - nézett bele a végtelen éjszakába
- Én is...
- ... pedig miattunk veszítetted el a munkádat... -
- Sajnos ez már régóta érett... Carlos kedves ember, de ők más világ... folyamatosan össze akartak boronálni különböző latin macsókkal... Carlos fia épp egy évvel idősebb nálam, amikor 17 voltam hozzá akartak adni, de szerencsémre megszökött... - nevettem el magam...
- Hú... azért ez veszélyes...
- Utána Carlos minden erejével a nevelésemre koncentrált, hogy olyan legyek mint ők, de persze soha nem leszek olyan...
- Ez az én szerencsém... - mikor felhúzott szemöldökkel néztem rá folytatta... - különben nem lennél most itt...

Nem tudtam, hogy erre mit mondhatnék... de nem is volt szüksége szavakra, mikor felálltam, hogy bevigyem a poharakat felállt ő is és a kezemre tette a kezét... lassan közeledett felém, de én azonnal akartam... érezni akartam az ajkait az enyémen...
Puha volt és forró, vággyal teli, először épphogy csak hozzáérintette az enyémhez, de aztán vadul csókolni kezdett, óvatosan beleharapva alsó ajkaimba...

4.rész Önállóság

Pár nappal később a terasz szélén lévő dézsás növényeket locsoltam, amikor megláttam, Andy hazaért. A terasz ajtóra tapadt belülről és hülyéskedni kezdett... először a pólójától szabadult meg...
Csak megráztam fejem nevetve... és lefröcsköltem az üveget...
- Oké, megadom magam... - kiabált, miután résnyire kinyitotta az ajtót
- Jó, kijöhetsz... - nevettem
Rágyújtott a teraszon én pedig próbáltam messzebb kerülni, ugyanis láttam, ahogy Carlos autója bekanyarodik a házhoz...
- Itt hagyni munka, kell jönni velem másik ház...
- És nem is jöhetek ide többet?
- Nem jó neked... fiatal fiúk... én félteni téged...
- Carlos, nem félthetsz állandóan...
- De, majd megvédeni...
- És, ha valaki nem tetszik neked, akkor elküldesz máshová dolgozni...
Ekkor vettem észre, hogy Andy hallgatózik... lehajtott fejjel ült a terasz felénk eső részén...
- Hope, ez én döntésem...
- Baszd meg a döntésed... - vágtam hozzá a kesztyűimet... - keresek új munkát... felmondok...
- NEM... - kiabált rám Carlos... - te lenni mintha lányom... nem menni sehova
- Na fogadjunk... - beültem a kocsiba...
Végighajtottam a hazáig vezető úton. Nem volt otthon Rose, gondolom még dolgozott, összepakoltam a cuccaimat és behajítottam a kocsiba a sporttáskányi ruhámat, hát igen, nem túl sok cuccot sikerült magaménak tudni...
A kocsiban ülve már nem voltam olyan határozott, az összes félretett pénzem nálam volt... elég lett volna egy ideig, még ha nem találok munkát és nem dolgozom egy darabig akkor is...
Egy motelhez kanyarodtam...
Miután bejelentkeztem, rájöttem, hogy ezt már rég megtehettem volna... bár Carlos és Rose mindig törődtek velem, a törődésük elég gyakran csapott át nevelésbe. Túlzásba vitték a "pót család" szerepet...
Carlos hívott... felültem az ágyon és egy pillanatig gondolkoztam, hogy felvegyem-e...

- Nekem, most nincs mit mondanom... - vettem fel
- Nekem viszont van... - hallottam meg Andy hangját... először a kijelzőre néztem, de tényleg Carlos mobiljáról hívott...
- Most odaadta a telefont, hogy meggyőzz?
- Dehogyis, elviharzott és a földhöz vágta a telefonját... én pedig így fel tudtalak hívni... nem jönnél át?
- De, miért is ne... - végül is már saját döntéseket hozhatok... huszonegy évesen itt az ideje...
- Akkor várlak... - hallottam, ahogy leteszi
Bezártam új "lakásom" ajtaját és a kocsiba ülve visszahajtottam a házig. A teraszon ültek hárman. Ashley, Andy és még egy srác a zenekarból, őt még nem ismertem.
Ashley elém jött, amikor kiszálltam már a kocsi mellett állt...
- Szia! - ölelt át - hallottam mi történt...
- Szia... hát... igen...
Ahogy a teraszra értünk Andy mosolyogva nézett, a harmadik srác pedig felállt és a kezét nyújtotta.
- Jake vagyok
- Hope
- Nem sokára jönnek a többiek is... - mosolygott rám Andy
- Tök jó, azt hiszem jót fog tenni a társaság...

Pár órával később egy kisebb buli kerekedett... Megismertem a zenekar többi tagját...
A teraszon ücsörögtem és bámultam a hírességekkel és ismeretlenekkel teli kert felé...
- Hope... - Andy lépett oda... - szerintem el kéne vinni azt a telefont a főnöködnek...
- Már nem a főnököm, de igazad van, tuti irtó dühös, amiért nem találja...
- Elkísérlek...
Bólintottam.
Az ő kocsijában ültünk. Persze azonnal feltűnést keltett, ahogy beértünk korábbi lakhelyem közelébe... Carlos egy kinyitható horgász széken ült a ház előtt és ivott...
- Hope! - ugrott a nyakamba Rosalie... - ő nem fog veled beszél most - mutatott Carlos felé...
- Szia Rose... visszahoztuk telefonját...
- Köszöni... de akkor te nem jönni vissza?
- Nem hiszem...
- Kell élni életed... - megértő volt, tekintete Andyre vándorolt... - ez lenni másik fiú?
- Ez hosszú...
- Rose, majd hívlak...
- Sokszor... hiányozni fogsz... - átölelt - várni kicsit...
Eltűnt, majd előkerült egy kisebb sport táskával...
- Ezek lenni még tiéd... - belenéztem. Tele volt a ruhákkal... amiket Rosetól kaptam kölcsön az évek alatt - neked van rá szükség...
Betettem a táskát a hátsó ülésre, Andy türelmesen várt.
- Minden oké?
- Persze... - odalépett és átölelt. - csak éppen Carlos nem áll velem szóba még...
- Majd megbékél...

Hope

3.rész "más népek"

Ashley vigyorogva ült mellettem a furgonban...
- Tuti nem ehhez vagy szokva - nevettem rá...
- Hát nem éppen... de tudod mit? Nagyon klassz...
- Ne gúnyold... még megáll...
Nevetett...
Mikor a lampionok fényében álltunk, Carlos döbbenten nézett, szinte megállt az élet amúgy is, mikor megjelentünk...
- Ne vedd magadra... - suttogtam...
- Próbálom...

Lassan magához tért a nép és őrületes táncra perdültek... Carlos azonban felém lépkedett...
- Megvan te telefon?
- Meg, itt a kulcsod - adtam oda a kocsikulcsot...
- Ki vendég neked?
- Ő itt Ashley...
- Zenész kertből... - rázott kezet Ashleyvel, aki még épp próbálta értelmezni a hallottakat... - Carlos vagyok... örülök neked... mondtam ti más népek...
- Őhmm.. köszönöm... - kicsit elmosolyodtam rajta...
- Menjetek tánc... - nevetett Carlos...
- Majd talán később... - ráztam a fejem, de Ashley látszólag nem bánta, hogy Carlos ilyen közvetlen volt...
- Van kedved? - nézett mélyen a szemembe...
Csak szóra nyitottam a számat, de nem jött ki hang... bólintottam...
Rosalie lépett a közelünkbe később...
- Mondtam foglak látni ma tánc... - nevetett hangosan...

- Nekem lassan mennem kell... - suttogta a fülembe Ashley... - el tudnál vinni?
- Persze, ha már idehoztalak... - nevettem... Carlostól elkértem a kulcsot és a házig vittem a hosszú hajú fiút...
- Nagyon jól éreztem magam... - mosolygott...
- Én is, örülök, hogy te ilyen közvetlen vagy...
- Mások nem ilyenek? - lecsúsztam az üléseben...
- Nem... a legtöbb helyen... nem is láttam még a tulajokat... maximum ablakon keresztül...
- Milyen ostobák, pedig, ha tudnák, milyen jó társaság vagy... - mosolygott... kinyitotta az ajtót, egy puszit nyomott az arcomra és kiszállt... - Holnap látlak?
- Igen... jövök dolgozni...

Alig tudtam elaludni, csak forgolódtam és már ezernél több ugráló bárányt számoltam meg... de nem ment... Rosalie még nem ért vissza... Reggel a saját autómba ültem... aputól örököltem a régi terepjárót, tökéletesen működött kora ellenére...
Carlos utolért a parkolóban...
- Neked kell dolgozni... ne hagyd figyelmed máshova vinni... - mosolygott...
- Szerintem nem kell aggódnod...
- Szerintem kell aggódni... te fiatal, fiú sztár... láttam hogy nézni tegnap... akar veled játszani... figyelni oda...
- Majd figyelek... és köszönöm az apai tanácsot...
Carlos fintorgott egyet, beindítottam a kocsit, kitolattam, de még utánam kiabált...
- Nem felejteni... ezek más népek...
- Én is más nép vagyok... - morogtam magam elé, miközben elhajtottam...

Aznap is hihetetlenül meleg volt... a kertben lévő rózsák között térdeltem, amikor hirtelen valaki rám nyitotta a slagot...
Sikítva ugrottam ki szét vagdosva magam a rózsákkal... hangosan káromkodtam egyet...
- Bocs... - hallottam meg a tettes hangját... - nem hittem, hogy ugrálni kezdesz...
- Tele vagyok tüskékkel... - néztem rá mérgesen
- Én pedig Andy... - mutatkozott be a vicces kedvű merénylő... - gyere, segítek...
- Hope... - elvigyorodott... pedig én nagyon mérges voltam...

A fürdőkád sarkán ültem, amíg a karomból és a lábamból húzta ki a tüskéket egy csipesszel... nem nagyon fájt, többször előfordult már, hogy rózsabokorban kötöttem ki... a munkával jár...
- Miért fröcsköltél le?
- Nehogy napszúrást kapj...
- Pusztán aggodalomból locsolgatsz le idegeneket?
- Na jó... tényleg ne haragudj... kiengesztelhetlek?
- Nem... - morogtam... - kész vagyunk?
- Igen... egy kávé belefér?
- Na jó... - egyeztem bele...
Leültem a teraszon, ahová irányított... most kezdem érezni, hogy mennyire fájnak a tüske nyomok...
Ashley jött felém mosolyogva a kert felől... a házból pedig Andy a kávéval...
- Látom megismerkedtetek... - mosolygott Ashley...
- Igen, a haverod... meg akart ölni egy slaggal és pár rózsabokorral... - nevettem...
- Én csak féltem, hogy napszúrást kap... - Védekezett ártatlanul...
Nevetni kezdünk...
Így kezdődött a barátságom velük... de nem tudtam, hogy ez mivel is jár...

2.rész Latin esték

A kertben nem volt senki, hiába állította Carlos, hogy "ezek más népek". A fűben térdeltem, mellettem a zsákkal és a gazt húzogattam ki a virágok közül... a nap épp lemenőben volt, amikor Carlos visszajött értem.
- Na, hogy tetszik zenész kert?
- Ugyanolyan mint a többi...
- Ki tudni... talán lesz itt szerencse nekünk...
- Talán neked... inkább add a fizetésemet, mert vásárolnom kell...
- Nem, ma Latin este várnak ránk...
- Ne Carlos, tudod, hogy nem vagyok oda való...
- Rosalie vár téged ruháért...
- Még ez is... - Rosalie gyakran játszotta azt, hogy az öltöztetős babája vagyok és a hihetetlenül dögös ruháit adta rám, hátha felszedek valami Latin macsót... persze nem...

- Rose, ez a ruha már tényleg túl sok, vagyis kevés... - a tükörben néztem a fekete kivágott fodros ruhát...
- Kell tánchoz... - vigyorgott...
- Tánchoz... mikor láttál engem táncolni? - emeltem fel a szemöldököm...
- Ma este... látlak táncolni...
- Nem hiszem... Rose nem láttad a telefonomat?
- Nem, a telefon megszökött... Ez csodás este... varázslat...
- Add vissza, ha nálad van...
- Nincsen... elveszítetted?
- Az lehet...

A lampionok által bevilágított teraszra léptünk... persze Carlos rögtön kiszúrt és hüvelykujját felmutatva jelezte, hogy szerinte jól nézek ki... majd elindult felém...
- Hope... a zenész kert tulaj telefonált... otthagytál valami... azt mondta, menj érte...
- A telefonom...
- Lehet... ő nem mondani semmi... csak annyi, hogy te menj... nekem nem adni ide...
- Remek... elvihetem az autót?
- Tessék kulcs... vigyázz...

A platós furgonban ültem és a kert felé hajtottam... a ház előtt álltam meg. Valószínűleg a kocsi hangja miatt, de már nyílt is az ajtó, amikor kiszálltam.
- Szia, ez a tiéd szerintem... - nyújtotta felém a telefonomat egy tetovált kar... nem mertem rá nézni...
- Köszi... nagyon kedves tőled...
- Ashley vagyok - erre már felnéztem... A hosszú hajú fiú mosolyogva nézett... és várt...
- Hope...
- Oh... ez milyen szép... és milyen dögös vagy... - azonnal elvörösödtem, pedig nem vagyok szívbajos...
- Köszi... ez a... latin est miatt van...
- Latin est?
- Igen, biztos láttad, hogy a főnökeim... és tudod én közöttük nőttem fel és...
- Baj lenne, ha veled mennék?
- Nem hiszem...
- Akkor bejössz, amíg elkészülök?
- Áh inkább megvárlak a kocsiban... ha nem gáz...
Nevetett... látta, hogy zavarban vagyok.
- Rendben, sietek... - behajtotta az ajtót, de csak akkor csukta be, amikor beszálltam az autóba...

1.rész Hope

A nevem Hope, egy kertben dolgozom, tudom, hogy irigylésre méltónak kéne tartanom a sorsomat, mégsem tudok örülni neki.
Nem, nem a kertek karbantartása az irigylésre méltó, hanem, hogy Los Angelesben élek. Hírességek kertjeiben zenére riszálva dolgozom... elhiszitek, hogy ennyire közel vagyok hozzájuk, mégis, szinte alig látni őket...
Milyen nehéz lehet az életük, bujkálnak a saját lakásaikban... a személyeztük elől is...
Bár csak huszonegy múltam, mégis magam mögött tudok pár tragédiát... a szüleim meghaltak egy balesetben... jellemző, minden Hollywoodi történet így kezdődik... szegény, árva lány felküzdi magát... jön a herceg és kész... bumm...
Csakhogy az én történetem most kezdődik... 21 vagyok... és se herceg, se magánélet, se szerelem, csak a meló...

- Hope! Át kéne menned Carlossal az új kertet felmérni... - kiabált oda Rosalie
- Remek, ott még úgysem voltam... - feleltem, igen, mint az a nevekből kiderül csupa latin, forró vérű emberrel osztozom a munkán, pedig... én kicsit sem vagyok latin... a bőröm inkább egy hulláé...
Carlos volt a főnökünk... persze ne úgy képzeljétek el mint a ti főnökeitek... ő hangos volt és barátságos, mint egy nyári télapó...
- Hope, mostanság nagyon el vagy agyalva...
- Gondolkozva Carlos... - javítottam... állandóan ezzel kerültem ki a kényes témákat...
- Megjöttünk... - a ház nem volt különösebben más mint a többi... - ez itt fiatal zenész ház...
- Remek, úgysem látjuk őket...
- Ezek más népek... - nevetett...