A nevem Hope, egy kertben dolgozom, tudom, hogy irigylésre méltónak kéne tartanom a sorsomat, mégsem tudok örülni neki.
Nem, nem a kertek karbantartása az irigylésre méltó, hanem, hogy Los Angelesben élek. Hírességek kertjeiben zenére riszálva dolgozom... elhiszitek, hogy ennyire közel vagyok hozzájuk, mégis, szinte alig látni őket...
Milyen nehéz lehet az életük, bujkálnak a saját lakásaikban... a személyeztük elől is...
Bár csak huszonegy múltam, mégis magam mögött tudok pár tragédiát... a szüleim meghaltak egy balesetben... jellemző, minden Hollywoodi történet így kezdődik... szegény, árva lány felküzdi magát... jön a herceg és kész... bumm...
Csakhogy az én történetem most kezdődik... 21 vagyok... és se herceg, se magánélet, se szerelem, csak a meló...
- Hope! Át kéne menned Carlossal az új kertet felmérni... - kiabált oda Rosalie
- Remek, ott még úgysem voltam... - feleltem, igen, mint az a nevekből kiderül csupa latin, forró vérű emberrel osztozom a munkán, pedig... én kicsit sem vagyok latin... a bőröm inkább egy hulláé...
Carlos volt a főnökünk... persze ne úgy képzeljétek el mint a ti főnökeitek... ő hangos volt és barátságos, mint egy nyári télapó...
- Hope, mostanság nagyon el vagy agyalva...
- Gondolkozva Carlos... - javítottam... állandóan ezzel kerültem ki a kényes témákat...
- Megjöttünk... - a ház nem volt különösebben más mint a többi... - ez itt fiatal zenész ház...
- Remek, úgysem látjuk őket...
- Ezek más népek... - nevetett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése