- Tuti nem ehhez vagy szokva - nevettem rá...
- Hát nem éppen... de tudod mit? Nagyon klassz...
- Ne gúnyold... még megáll...
Nevetett...
Mikor a lampionok fényében álltunk, Carlos döbbenten nézett, szinte megállt az élet amúgy is, mikor megjelentünk...
- Ne vedd magadra... - suttogtam...
- Próbálom...
Lassan magához tért a nép és őrületes táncra perdültek... Carlos azonban felém lépkedett...
- Megvan te telefon?
- Meg, itt a kulcsod - adtam oda a kocsikulcsot...
- Ki vendég neked?
- Ő itt Ashley...
- Zenész kertből... - rázott kezet Ashleyvel, aki még épp próbálta értelmezni a hallottakat... - Carlos vagyok... örülök neked... mondtam ti más népek...
- Őhmm.. köszönöm... - kicsit elmosolyodtam rajta...
- Menjetek tánc... - nevetett Carlos...
- Majd talán később... - ráztam a fejem, de Ashley látszólag nem bánta, hogy Carlos ilyen közvetlen volt...
- Van kedved? - nézett mélyen a szemembe...
Csak szóra nyitottam a számat, de nem jött ki hang... bólintottam...
Rosalie lépett a közelünkbe később...
- Mondtam foglak látni ma tánc... - nevetett hangosan...
- Nekem lassan mennem kell... - suttogta a fülembe Ashley... - el tudnál vinni?
- Persze, ha már idehoztalak... - nevettem... Carlostól elkértem a kulcsot és a házig vittem a hosszú hajú fiút...
- Nagyon jól éreztem magam... - mosolygott...
- Én is, örülök, hogy te ilyen közvetlen vagy...
- Mások nem ilyenek? - lecsúsztam az üléseben...
- Nem... a legtöbb helyen... nem is láttam még a tulajokat... maximum ablakon keresztül...
- Milyen ostobák, pedig, ha tudnák, milyen jó társaság vagy... - mosolygott... kinyitotta az ajtót, egy puszit nyomott az arcomra és kiszállt... - Holnap látlak?
- Igen... jövök dolgozni...
Alig tudtam elaludni, csak forgolódtam és már ezernél több ugráló bárányt számoltam meg... de nem ment... Rosalie még nem ért vissza... Reggel a saját autómba ültem... aputól örököltem a régi terepjárót, tökéletesen működött kora ellenére...
Carlos utolért a parkolóban...
- Neked kell dolgozni... ne hagyd figyelmed máshova vinni... - mosolygott...
- Szerintem nem kell aggódnod...
- Szerintem kell aggódni... te fiatal, fiú sztár... láttam hogy nézni tegnap... akar veled játszani... figyelni oda...
- Majd figyelek... és köszönöm az apai tanácsot...
Carlos fintorgott egyet, beindítottam a kocsit, kitolattam, de még utánam kiabált...
- Nem felejteni... ezek más népek...
- Én is más nép vagyok... - morogtam magam elé, miközben elhajtottam...
Aznap is hihetetlenül meleg volt... a kertben lévő rózsák között térdeltem, amikor hirtelen valaki rám nyitotta a slagot...
Sikítva ugrottam ki szét vagdosva magam a rózsákkal... hangosan káromkodtam egyet...
- Bocs... - hallottam meg a tettes hangját... - nem hittem, hogy ugrálni kezdesz...
- Tele vagyok tüskékkel... - néztem rá mérgesen
- Én pedig Andy... - mutatkozott be a vicces kedvű merénylő... - gyere, segítek...
- Hope... - elvigyorodott... pedig én nagyon mérges voltam...
A fürdőkád sarkán ültem, amíg a karomból és a lábamból húzta ki a tüskéket egy csipesszel... nem nagyon fájt, többször előfordult már, hogy rózsabokorban kötöttem ki... a munkával jár...
- Miért fröcsköltél le?
- Nehogy napszúrást kapj...
- Pusztán aggodalomból locsolgatsz le idegeneket?
- Na jó... tényleg ne haragudj... kiengesztelhetlek?
- Nem... - morogtam... - kész vagyunk?
- Igen... egy kávé belefér?
- Na jó... - egyeztem bele...
Leültem a teraszon, ahová irányított... most kezdem érezni, hogy mennyire fájnak a tüske nyomok...
Ashley jött felém mosolyogva a kert felől... a házból pedig Andy a kávéval...
- Látom megismerkedtetek... - mosolygott Ashley...
- Igen, a haverod... meg akart ölni egy slaggal és pár rózsabokorral... - nevettem...
- Én csak féltem, hogy napszúrást kap... - Védekezett ártatlanul...
Nevetni kezdünk...
Így kezdődött a barátságom velük... de nem tudtam, hogy ez mivel is jár...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése